Nemzetközi repülőtér épülhet Brassó mellett

Már csak a banki jóváhagyás kell a közel 80 millió eurós kölcsön folyósításáról szóló hitelszerződéshez, és elkezdődhetnek a Brassó melletti Vidombákon (Ghimbav) a nemzetközi repülőtér építési munkálatai

Már csak a banki jóváhagyás kell a közel 80 millió eurós kölcsön folyósításáról szóló hitelszerződéshez, és elkezdődhetnek a Brassó melletti Vidombákon (Ghimbav) a nemzetközi repülőtér építési munkálatai “Nemzetközi repülőtér épülhet Brassó mellett” bővebben

Wizz Air járat indul Düsseldorf és Budapest között

Wizz Air légitársaság a Düsseldorf-Weeze reptér és Budapest között új járatot indított, amely a bevezető időszakban heti kettő, majd később heti három alkalommal üzemel a téli hónapokban. A régióból korábban csak a Lufthansa indított járatot Magyarországra.

A Weeze repülőtér vezetőségének és a Magyar Turizmus Zrt. németországi igazgatóságának összefogásában, sajtótájékoztatóval egybekötött kis ünnepséggel fogadták a Wizz Air légitársaság Düsseldorf-Weeze reptér és Budapest között indított nyitó járatát, amely 2009. szeptember 21-én hétfőn, menetrendszerinti pontossággal landolt. “Wizz Air járat indul Düsseldorf és Budapest között” bővebben

Malév buszjáratok Kassáról és Pozsonyból Budapestre

Menetrendszerinti buszjáratot indított a Malév Kassáról és Pozsonyból Budapestre, a légitársaság új “járataira” már foglalhatnak helyet az utasok

Menetrendszerinti buszjáratot indított a Malév Kassáról és Pozsonyból Budapestre, a légitársaság új “járataira” már foglalhatnak helyet az utasok “Malév buszjáratok Kassáról és Pozsonyból Budapestre” bővebben

Ázsiában vannak a legjobb repülőterek

A Szöul-Incheon repülőtér bizonyult a világ legjobb légikikötőjének a Skytrax 2009-es ranglistája alapján, de a dobogó másik két fokára is ázsiai jelölt került. Regionális szinten Prága után a budapesti Ferihegy repülőtér bizonyult a legjobb légforgalmi csomópontnak.

A Szöul-Incheon repülőtér bizonyult a világ legjobb légikikötőjének a Skytrax 2009-es ranglistája alapján, de a dobogó másik két fokára is ázsiai jelölt került. Regionális szinten Prága után a budapesti Ferihegy repülőtér bizonyult a legjobb légforgalmi csomópontnak. “Ázsiában vannak a legjobb repülőterek” bővebben

Heti négy Malév járat közel-keleti célállomásra

Négyre bővült a Malév közel-keleti célállomásainak száma, miután június első hetétől a légitársaság két új járatot indít Ammanba – közölte a cég.

Négyre bővült a Malév közel-keleti célállomásainak száma, miután június első hetétől a légitársaság két új járatot indít Ammanba – közölte a cég. “Heti négy Malév járat közel-keleti célállomásra” bővebben

Új Swiss Air járatok Budapestről

Tovább nőtt a Budapest és Svájc között közlekedő Swiss-járatok száma: a svájci légitársaság hétfőtől immár naponta indít repülőgépet Genfbe.

Tovább nőtt a Budapest és Svájc között közlekedő Swiss-járatok száma: a svájci légitársaság hétfőtől immár naponta indít repülőgépet Genfbe. “Új Swiss Air járatok Budapestről” bővebben

A Qantas pótdíjat szed a magas utasoktól

Júniustól jelentős pótdíjat kénytelen fizetni, aki a Qantas nemzetközi járatain az extra lábtér miatt a vészkijárathoz szeretne ülni.

Júniustól jelentős pótdíjat kénytelen fizetni, aki a Qantas nemzetközi járatain az extra lábtér miatt a vészkijárathoz szeretne ülni. “A Qantas pótdíjat szed a magas utasoktól” bővebben

Rekordveszteség a British Airwaysnél

Az 1987-es privatizációja óta a legnagyobb éves veszteségét produkálta tavaly a korábbi brit nemzeti légitársaság, a British Airways.

Az 1987-es privatizációja óta a legnagyobb éves veszteségét produkálta tavaly a korábbi brit nemzeti légitársaság, a British Airways. “Rekordveszteség a British Airwaysnél” bővebben